Életrajzi film

 Az életrajzi film nehéz műfaj. Kilencven percbe belesűríteni egy egész életutat, lehetetlen. Tehát válogatni kell. De hogyan? Bereményi Géza Széchenyi-filmje bizonyította, hogy hiába a sok pénz, a kiváló szereplőgárda, a Zrínyi-effektus (vadkan vagy puska) nem működik, mert az ércszobor (a legnagyobb magyar) filmen csak akkor mutatna jól, ha ember módra megmozdulna. De mi volt az „ember” Széchenyi egyik legfőbb foglalkozása? Írt, írt (korábban is, röpiratot, naplót). Röviden: a cselekmény főleg szellemi tett volt, és ehhez a nehezen feltárható területhez leginkább talán Kosáry Domokos jutott el Széchenyi Döblingben című könyvében. Azt pedig Bereményi Géza – lehetetlent nem vállalva – meg sem kísérelte „megfilmesíteni”

Dárday István a Jutalomutazással rakott le magának kikövezett utat a magyar film centrumába. Négy évtizede. Azóta jelen volt, forgatott, szervezett, úgyhogy mindig figyelni kellett rá. Így történt ez a 2007-es filmszemlén is, ahol állandó alkotótársával, Szalai Györgyivel készített filmje tőle szokatlan módon életrajzi filmnek indult. Aztán lett belőle furcsaság, és mivel furcsaság-díj nem volt, Az emigráns nyeretlen maradt. Tulajdonképpen érthető. Filmet már csináltak naplóból (naplóregényből), de naplóról aligha. Márpedig az a vállalkozás gerince, hogy Márai Sándor írja, tényleg, írógépen, és elmondja, belső monológ formájában a naplóját, különös tekintettel az utolsó évekre, amikor felesége, Lola meghal, a távolban pedig – Budapesten – meghalnak a testvérei is (ezt a film meg sem említi), valamint fogadott fia, János. A 89 éves írónak az lesz a feladata, hogy amíg önmagáról rendelkezni tud, rendelkezzen. A vegetálás helyett, mint közismert, Márai Sándor az öngyilkosságot választotta.

Márai (Bács Ferenc) ír. A színész nagy átélést mímelve mozgatja az írógép billentyűit. mégis valami hamis