Betöltetlen hely

Van a magyar filméletben, noha egyébként nagy a zsúfoltság, egy betöltetlen hely, nevezetesen Keleti Mártoné. Régóta betöltetlen, hiszen a Mester 1973-ban halt meg hatvannyolc éves korában. Mondhatni Molière módjára, hiszen dolgozott, forgatta a Csínom Palkó című kosztümös kalandfilmjét, amelyet azután asszisztense (hadd említsem meg a nevét, a nagyszerű kolléga, Mészáros Gyula) fejezett be. Noha Keleti Mártont többször is ki akarták akolbólítani az általa elfoglalt helyről (például legkorábban és jó hatásfokkal, a zsidótörvényekkel), de nem tudták. 1937 és 1973 között ő készítette a legtöbb magyar filmet; annyit, amennyit mai magyar rendező – megjósolható – sohasem fog. Természetesen életében és halála után is voltak, akik megpróbáltak az új Keleti Mártonná válni. De nem sikerült. Figyelmen kívül hagyták, amit a Mester tudott: filmet csinálni az ő közönségének. Nem bele a vakvilágba, hanem azoknak a nagyon érzelmes embereknek, akiket sohasem lehetett rávenni, hogy önként dalolják – noha dalolták – az egymást követő rendszerek munkára vagy harcra serkentő indulóját.

A három főszereplő: Emil (Keres Emil), Hédi (Földi Teri) és az a „átkosból” egy luxus Csajka

Felvétel indul! Csapó! 

A film úgynevezett eszmei mondandója vagy költői üzenete – hogy retro fogalmakkal operáljunk – nem sok, pontosan annyi, amennyit Hámori Ildikó (szerepe szerint Kéki Kata) narrátorként bemond.

 Felvétel indul! Csapó! „Mami mindig mondta, hogy nem kell fejjel rohanni a falnak. Majd jön, akit keresek, ha akar. Annyira akartam a lényeget, hogy kiugrott a kezeim közül, és a nagy kapkodásban elfelejtettem, hogy valójában én mit akarok, én ki vagyok. A boldogság közel van, itt van az orrunk előtt, csak nem látjuk.” Ennyi!

 Ehhez képest az Állítsátok meg Terézanyut! a maga több mint két órájával irgalmatlanul hosszú. Ami feltehetőleg elsőfilmes betegség. A rendező, mint a mesterember, Zuboly, ha egyszer megnyílt előtte a pálya, az oroszlánt is akarja. Jó oka van rá. A magyar film környékén inkább ordítani kell, mint rábeszélni: „Majd ordítok én, hogy még a fejedelem is azt kiáltja rá: »Ordítson még egyszer! Ordítson még egyszer!«” Hogy a ma nálunk – szigorúan a filmgyártásban – ki a fejedelem, ne bolygassuk. Az ordítás a fontos, ami – ha tetszetős – ismételhető is. Tényleg, miért szőrözünk a hosszal? Bergendy Péter e filmjéig a reklámok és klipek percekig tartó világában utazott, hát most kiélte magát. A terjengősség legyen bocsánatos bűn.

 Hámori Gabriella mint Kéki Kata, aki száraz lábbal kel át az Állítsátok meg Terézanyut! legkülönfélébb helyzetein