A Simó-osztály

Ha a Csoda Krakkóbanról szeretnék pontos bejegyzést írni, feltétlenül Simó Sándorral (1934–2001) kell kezdenem. Groó Diana ugyanis a Színház- és Filmművészeti Egyetemen abba az osztályba járt, amelyet Simó Sándor oktatott és menedzselt. Az a Simó Sándor, akinek 1971-es filmje, a Legszebb férfikor és a következő műve, az Apám néhány boldog éve (1977) egy igazán emelkedő pálya lehetőségét hordta magában, amit még az sem akadályozott, hogy viszonylag későn kezdte a szakmát. Első játékfilmjét, a Szemüvegeseket, Bujtor Istvánnal a főszerepben, 35 éves korában forgatta le. Egy félresikerült koprodukciós művön, a Viadukton (1982) azonban a pálya gellert kapott. De Simó Sándor, a közszereplő, nem esett kétségbe. Más területen alkotott jelentőset. A produceri munkát (1991 és 2002 között 26 filmmel) és a tanítást sorolta élete legfontosabb feladatai közé. Mivel tudta, hogy a magyar film megújításában az anyagi eszközök mellett, sőt, olykor azokat felülírva, fontosak a szellemi ösztönzések is. Röviden: a fiatalok.