A Simó-osztály

Ha a Csoda Krakkóbanról szeretnék pontos bejegyzést írni, feltétlenül Simó Sándorral (1934–2001) kell kezdenem. Groó Diana ugyanis a Színház- és Filmművészeti Egyetemen abba az osztályba járt, amelyet Simó Sándor oktatott és menedzselt. Az a Simó Sándor, akinek 1971-es filmje, a Legszebb férfikor és a következő műve, az Apám néhány boldog éve (1977) egy igazán emelkedő pálya lehetőségét hordta magában, amit még az sem akadályozott, hogy viszonylag későn kezdte a szakmát. Első játékfilmjét, a Szemüvegeseket, Bujtor Istvánnal a főszerepben, 35 éves korában forgatta le. Egy félresikerült koprodukciós művön, a Viadukton (1982) azonban a pálya gellert kapott. De Simó Sándor, a közszereplő, nem esett kétségbe. Más területen alkotott jelentőset. A produceri munkát (1991 és 2002 között 26 filmmel) és a tanítást sorolta élete legfontosabb feladatai közé. Mivel tudta, hogy a magyar film megújításában az anyagi eszközök mellett, sőt, olykor azokat felülírva, fontosak a szellemi ösztönzések is. Röviden: a fiatalok.

A végén kezdem: Mispál Attila filmjére 2005-ben a 36. játékfilmszemlén díjeső hullott. A fény ösvényei lett a legjobb első film, de elismerésben részesült Cserhalmi György mint a szemle legjobb férfi színésze, Csányi Sándor mint a legjobb epizodistája, de kapott díjat a vágó (Politzer Péter), a hangmérnök (Balázs Gábor) és a két producer (Váradi Gábor, Miskolczi Péter) is. Igaz, volt a szemlén néhány valóban jelentéktelen film, de A fény ösvényei – az első benyomásaim alapján – azért nem volt ennyire kiemelkedő. Zsűrik jönnek, zsűrik mennek, a film azonban megmarad, még akkor is, ha ritkán kerül a nézők szeme elé. Vizsgálni kell, nehogy rabjai maradjunk az első benyomásnak. Korábbi jegyzeteimet legalább most véglegesítem. Hátha az akkori rossz kedvünk tele az idei tavaszra már csak feledhető emlék lesz

Csilla (Cseh Anna Mária), A fény ösvényei főszereplője. „Doktor úr, leszek én még szép?” (idézet a filmből)