Egyenes ívű pálya
Lehet, hogy egy ország filmkultúrája akkor egészséges, ha van benne elegendő morbiditás. Ezen az alapon a magyar filmkultúra igen egészséges, mert a morbiditást biztonságosan szállítja számunkra Szász János, aki eddigi egész életművét erre az egyetlen hangra tette fel. Azt variálja, és hogy sohase tévedjen, a változatokhoz megfelelően morbid irodalmi hátteret keres. Persze, ez az életmű, ahhoz képest, hogy a rendező 1958-ban született, voltaképp kurta. Már az indulásnál elvesztegetett éveket, hiszen a főiskolán előbb dramaturgszakot végezte el. A rendező Szász Péter fia – így a főiskola okosai – ne legyen rendező. Majd, amikor kiderült, hogy Szász Jánosnak önálló akarata van, folytatólagosan a rendezőit is. Első játékfilmje, a saját ötletéből írt Szédülés csak 1990-ben került mozikba. A következő filmhez, a Woyzeckhez (1993) hallatlan merészséggel Georg Büchner darabját vette elő. . Versenyre kelt Werner Herzog 1979-es rendezésével, amelyet a kritikusok megjelenése idején a német rendező pályának a csúcsaként értékelték (Klaus Kinski nagy alakításával Woyzeck szerepében). Szász János e különös versenyben nem maradt alul, persze, elsősorban Magyarországon, hiszen az 1994-es szemlén filmje fődíjat kapott az egyéb elismerésekről nem is szólva. Ebben a filmben végre alkatához mért főszerepet kapott Kovács Lajos.
Brenner doktor (Ulrich Thomsen) és a monomániás elmebeteg Gizella (Kirsti Stubø) násza, Hippokratész eltakarja szemét
