Felvétel indul! Csapó!
A film úgynevezett eszmei mondandója vagy költői üzenete – hogy retro fogalmakkal operáljunk – nem sok, pontosan annyi, amennyit Hámori Ildikó (szerepe szerint Kéki Kata) narrátorként bemond.
Felvétel indul! Csapó! „Mami mindig mondta, hogy nem kell fejjel rohanni a falnak. Majd jön, akit keresek, ha akar. Annyira akartam a lényeget, hogy kiugrott a kezeim közül, és a nagy kapkodásban elfelejtettem, hogy valójában én mit akarok, én ki vagyok. A boldogság közel van, itt van az orrunk előtt, csak nem látjuk.” Ennyi!
Ehhez képest az Állítsátok meg Terézanyut! a maga több mint két órájával irgalmatlanul hosszú. Ami feltehetőleg elsőfilmes betegség. A rendező, mint a mesterember, Zuboly, ha egyszer megnyílt előtte a pálya, az oroszlánt is akarja. Jó oka van rá. A magyar film környékén inkább ordítani kell, mint rábeszélni: „Majd ordítok én, hogy még a fejedelem is azt kiáltja rá: »Ordítson még egyszer! Ordítson még egyszer!«” Hogy a ma nálunk – szigorúan a filmgyártásban – ki a fejedelem, ne bolygassuk. Az ordítás a fontos, ami – ha tetszetős – ismételhető is. Tényleg, miért szőrözünk a hosszal? Bergendy Péter e filmjéig a reklámok és klipek percekig tartó világában utazott, hát most kiélte magát. A terjengősség legyen bocsánatos bűn.
Hámori Gabriella mint Kéki Kata, aki száraz lábbal kel át az Állítsátok meg Terézanyut! legkülönfélébb helyzetein
A leglényegesebb probléma más. Bergendy Péter, az egykori bölcsész, akivel egy időben húztuk az igát a Magyar Filmtudományi Intézetben (csekély különbséggel: ő segédmunkatárs volt, én meg igazgató) nem találta meg a film műfaját. Nem gyúrta az Állítsátok meg Terézanyut! olyan egyveleggé, amelyben az egyes műfajok nem ütik egymást. Márpedig itt a romkom (=romantikus komédia) alapot átszövik a burleszkbe vagy kabaréba illő betétek, zenés passzázsok. Sőt, még van pszichothriller is. A filmben önmagával didaktikusan vitatkozó Kata két alakban jelenik meg. Nem azért van a kavalkád, mert a rendező posztmodern művészfilmet akart csinálni, hanem mert egyfelől csábította a vélt siker, másfelől meg akarta mutatni, hogy milyen sok hangszeren játszik. Rendezői diploma nélkül is legény a gáton.
A filmi dramatizálás nehézségei
Különös film. Nem a rendező találta meg a témát, hanem a téma őt. A producer és az írónő keresett a könyvhöz rendezőt. Bergendy Péter a fordított felállás ellenére feltehetőleg azt hitte, hogy megfogta az isten lábát, Rácz Zsuzsa regénye csak siker lehet. Hiszen a könyv jogdíjának kipengetésével már őt megelőzően is egy teltházas film gőzmozdonya felfűtve máris indulásra készen állt De, ahogy a filmgyártásban lenni szokott, közbejött valami kellemetlen dolog. Kiderült, hogy a 2002-ben megjelent bestsellernek a szerzője nem forgatókönyvíró. Jó publicista, de nem szcenarista.
A lektűr azonban tetszetős. Szingli história Bridget Jones naplója után szabadon. Lehet, hogy nem „nyomkövetés”, csak az aszfalton heverő téma helyi felismerése. Sokat nyom a latban, hogy az Állítsátok meg Terézanyut! stílusa merő lazaság, „beszólás”, helyenként kellemesen bágyadt obszcenitás. Mivel a trend a „humor minden mennyiségben”, sokat lendítenek ezen az irodalmi hajóhintán azok a humoros epizódok is, amelyeket a szingli Kéki Kata egyes szám első személyben mond el. De Bergendy Péternek nyilván nagy meglepetést okozott, hogy Rácz Zsuzsa, aki elkezdte a forgatókönyv írását, mást akart, mint ő. Az önérzet és a szakmaiság összecsapott, és mindkettő vesztes lett. Igen, az a fránya dramatizálás, amely minden irodalmi alkotásnak a filmre való átírásánál a torkon akadó halszálka szokott lenni. A szövetet mintára kell szabni, de az olló onnan is vág, ahonnan nem kellene. Mindennek a kerékkötője a filmelőadás átlagos hossza, ami bizony gyakran kaloda. Az író és rendező vitájának szakítás lett a vége. Sebaj, jöjjön a következő, hiszen a Bridget Jones naplójának a forgatókönyvét is hárman írták. Jött Rigó Béla, játékfilmben kezdő producer, Bodzsár István „régi jó barátja”, aki leginkább a gyerekirodalomban volt járatos. Mindegy, legalább elkészült a forgatókönyv, amelyet az asszisztens, Szigeti Csilla, aki volt már Enyedi Ildikó jobb keze is – úgy látszik – nem mért le, és így nőtt az anyag, nőtt, végül kidagadt, mint tüdő a fazékból. (Ld. Szabó Lőrinc: Kicsi vagyok még, / majd megnövök én…)
A forgatókönyv esetleges hibája nem menti a filmet. Mert azt végül a rendezőnek kell eldöntenie, hogy mi nézők valójában mit is lássunk. Kéki Kata megelevenedett naplóját, amelyet egy Balaton felvidéki présház előtt pötyögtet be laptopjába, kvázi az események után rákmenetben, vagy egy történetet követünk, amelyben a húszegynéhány éves lány nem tudja eldönteni, valójában mit is szeretne kapni a férfiaktól. Ebben a női Hamletben a „merész” Kata olykor leordítja a „Teréz anya” Katát, aki persze még fantáziánk szuperszonikus felpörgetésével sem hasonlít a calcuttai Teréz anyára (Rácz Zsuzsa névadásán esetleg lehet a fejünket rosszallóan csóválni.). A két Kata vitájából csak az derül ki, hogy hősnőnk képtelen elszakítani az élvezetet az érzelemtől, azaz nem tud férfiként gondolkodni abban a kisszerű macsó világban, amelyet a film néhány üresen kongó férfialak segítségével bemutat. Akik ráadásul nőiesek is, hiszen úgy tudnak picsogni az őket ért sérelem miatt, mint a szentimentális regényekben a leányanyák.
Pasik, pasik
Min siránkoznak ezek a blőd férfiak? Például az egyik, a főnök azon, hogy felesége nem hajlandó anális szexre, pedig csak azért vette el. Galád barátai azt mondták, egy feleség könnyebben rábeszélhető kedve ilyetén kielégítésére, mint egy barátnő. A másik férfi bánatos meséje: elhagyta őt a céda szerető, aki karácsonyra mellnagyobbítást kapott ajándékba, pedig még szopni sem szopott jól. Bruhaha. Igen, Bergendy Péter legfőbb törekvése az, hogy vicces legyen. Beleállt a trendbe. Ezért részletezi, hogy Kata legfőbb fóbiája a szőrös lába. A vicc jegyében lépnek fel az amerikai Szex és New York óta filmes közhellyé vált barátnők (Ónodi Eszter, Schell Judit, Major Melinda), akik fölényesen oktatgatják a főszereplőt. A céljuk emberséges, pasit szerezni Katának. No, igen. A filmben a legtöbbször elhangzó szó a pasi.
A Kata, Pirkóviki és Marcsi trió (Hámori Gabriella, Major Melinda, Schell Judit). Olyan jók, hogy a Szex és New Yorkban is felléphetnének, a szöveg azonban lehúzza őket is
Ehhez – és a film hosszához – képest tényleg kevés a férfi. Az unalmas vőlegény (Elek Ferenc) és Fonyó (Hujber Ferenc), a fölmelegített szerelem nagyon hamar kikerül a képből. Bár épp a Fonyó-epizódban támasztja alá a film, akarva-akaratlanul, azt a meglepő kutatási eredményt, hogy a férfiakat jobban megviseli a félrelépés, mint a nőket. Aztán időnként feltűnik a búsképű Péter (Nagy Ervin), de csak azért, hogy a film megnyugtató happy enddel érjen véget. Valójában két férfi, a menedzser Tamás (László Zsolt) és a Budapesten diákoskodó Dávid (Csányi Sándor) játszik nagyobb szerepet Kata életében. Egyik sem a főnyeremény: Tamás, aki egyben főnöke is, nagyon megalázza. A férfinak fontosabb az üzlet, mint a szerelem. Az utóbbit feláldozza az előbbi érdekében. Dávid pedig, akivel szeretkezni élvezet, Katát a szemeszter végén úgy hagyja el, hogy el sem dobja. Apropó szex. A film verbálisan oldja meg a szexualitás ábrázolását. Mondják, de nem teszik. Képben még egy mell sem villan meg. Bergendy Péter nem akart merész korhatáros filmet forgatni.
Ne hagyjuk ki a pasik sorából Kata tesóját, Sanyit (Nagy Zsolt) sem, mert fontos szereplő. „Terézanyu” őt mentette ki a drogfüggőség szakadékából, és terelte a becsületes munkásélet útjára. Hogyan, mikor és mily eszközökkel – ez titok marad. Higgyük el, mint azt is, hogy Kata még mindig lóg a tesóján, pedig annak már elege van belőle. A történet tehát olyan, mint a nagy lyukú sajt, amely csak akkor lesz érdekes (de már nem ehető), ha valaki a lyukakba egereket képzel.
Ami jó, az a retro
Igazságtalan lennék a filmhez, ha nem emelném ki a Dávid-epizódot. Ebben megvalósul az eszményi stílusegység. Időutazás révén. Csányi Sándor olyan, mint a fiatal Ráday Imre, az örökkön mosolygó Kata (ez Hámori Gabriella fő színészi eszköze) lehetne Perczel Zita, és szól a nóta, majd Puccini zenéjére siklik a műjégen a korcsolyázó pár, ugranak leszúrt Rittbergert, tripla Lutzot. Stb. Ilyenkor az embernek eszébe jut a szaxofonos Bergendy Péter (az apa) és a tizennégy tagú szalonzenekar, amely a maga idejében retro volt a javából. Ezt a világot szépen világítja Pados Gyula, az operatőr, aki azonban sokszor anzikszokat fotografál, pedig jól tudja, az álmélkodásra késztető szép kép inkább megakasztja a cselekményt, mintsem előre lökné.
A film bemutatás előtti felvezetése profi munka volt. Albert Györgyi, aki egyébként a produkció sajtósa volt, úgy áradozott a még forgó filmről, mintha Fellini-mű készülne (Folytassa, Terézanyu! Népszabadság, 2004. július 7.) A film látogatottsága megfelelőnek mondható, rajongók is voltak, Bergendy Péter szájíze mégis keserű maradhatott. Persze, ha egy kritikus néhány nappal karácsony előtt úgy összegzi véleményét a Magyar Narancsban (2004. december 16.), hogy ez a film „egy lelkes félreértés” (-legát-: A mosolyodat el kellene ültetnem (Bergendy Péter: Állítsátok meg Terézanyut!), akkor a szentestére való tekintettel az anyázást mellőzni kell.Inkább a szaklap megengedőbb hangját kell meghallani: film „tisztességesen kivitelezett, kedves, felejthető kis hibrid – írja Hungler Tímea – mely, ha akarom, tradicionális értelemben vett romantikus komédia, ha akarom, feminista kiáltvány az ezredforduló új nőtípusáról” (No man est omen. Filmvilág, 2005. január. 49. o.)
P.S. A magyar film történetében sokan akarták betölteni azt a szakmai űrt, amelyet a száztíz éve született Keleti Márton négy évtizede hagyott maga után. Olyanok is, akik talán nem is látták a Mestert munka közben, de kötelező ismerni felejthetetlen és felejthető filmjeit, amelyeket nem az értelmiségnek készített, hanem annak a nézőnek, akit ő Stanci néninek nevezett. Mi volt a Keleti-módszer? A legjobb magyar írókkal íratni forgatókönyvet, a legjobb magyar színészekkel játszatni a szerepeket, a Mafilm legjobb stábjával forgatni, és a stílusegység érdekében lezavarni a felvételeket, míg kitart az emberekben a szufla, és hajtja őket a kötelező gyártási pótlék könnyű megszerzésének a reménye. Bergendy Péternek sem ezzel a filmmel, sem a következővel, amelyet nagy kihagyás után 2011-ben készített (A vizsga), nem sikerült Keleti Mártont megközelíteni. Esetleg fölmentheti magát a tehetetlenség vádja alól, hiszen ez sok más kollégának sem sikerült. Bezzeg Rácz Zsuzsa hasít. Olvasói, a fanok az égig magasztalják. Bergendy Péter biztos, hogy örül minden új könyvének, de nem akarja megfilmesíteni.
