Betöltetlen hely
Van a magyar filméletben, noha egyébként nagy a zsúfoltság, egy betöltetlen hely, nevezetesen Keleti Mártoné. Régóta betöltetlen, hiszen a Mester 1973-ban halt meg hatvannyolc éves korában. Mondhatni Molière módjára, hiszen dolgozott, forgatta a Csínom Palkó című kosztümös kalandfilmjét, amelyet azután asszisztense (hadd említsem meg a nevét, a nagyszerű kolléga, Mészáros Gyula) fejezett be. Noha Keleti Mártont többször is ki akarták akolbólítani az általa elfoglalt helyről (például legkorábban és jó hatásfokkal, a zsidótörvényekkel), de nem tudták. 1937 és 1973 között ő készítette a legtöbb magyar filmet; annyit, amennyit mai magyar rendező – megjósolható – sohasem fog. Természetesen életében és halála után is voltak, akik megpróbáltak az új Keleti Mártonná válni. De nem sikerült. Figyelmen kívül hagyták, amit a Mester tudott: filmet csinálni az ő közönségének. Nem bele a vakvilágba, hanem azoknak a nagyon érzelmes embereknek, akiket sohasem lehetett rávenni, hogy önként dalolják – noha dalolták – az egymást követő rendszerek munkára vagy harcra serkentő indulóját.
A három főszereplő: Emil (Keres Emil), Hédi (Földi Teri) és az a „átkosból” egy luxus Csajka
Ma a világmegváltás elmarad
Miért beszélek Keleti Mártonról (és nem is először), holott a téma a 2007-es Konyec – Az utolsó csekk a pohárban lenne? Csak úgy, ismét eszembe jutott. De talán nem véletlenül. Van ugyanis egy elsőfilmes rendező, Rohonyi Gábor, akinek sem világmegváltó filmes ötletei nincsenek, de még csak a magyar Guy Ritchie sem akar lenni, mint például Dyga Zsombor, hanem forgat egy filmet, amely csak annyit mutat a mából, amennyi a néző azonosulásához feltétlenül szükséges. Igaz, Rohonyi Gábor az egyívásúakkal alkot csapatot: Bergendy Péterrel, Paczolay Bélával, Pados Gyulával és Szatmári Péterrel. Így már jobban érthető, hogy nem Hajdu Szabolcs, Mundruczó Kornél vagy Fliegauf Benedek babérjait szeretné megtépkedni, hanem a zsánerfilm ösvényén akar célba érni.
Ahhoz képest, hogy 1997-ben végezte el a főiskolát (1966-ban született), erre a döntésre kissé későn került sor. Persze, nem volt tétlen. Főhivatású reklámfilmrendezőként működött. A Konyec azonban még a reklámfilmekkel sem tart rokonságot. Az, aminek lennie kell: szakipari termék, amelyen látszik, hogy nagyobb körültekintéssel „dobták össze”, mint a többi hasonló Made in Hungary gyártmányt. Kitalálták, hogy nem feltétlenül a durva, altesti humor a legkelendőbb (azt, bizony, Marci bácsi nem szívelhette), hanem az olyan lehetetlen alaphelyzet, amely tulajdonképpen nem is annyira abszurd, csak eltúlzott. Egy kilátástalan anyagi helyzetben lévő nyugdíjas először egyedül, majd feleségével kirabol takarékpénztárt, postát, benzinkutat, ékszerboltot. Már amelyiket lehet, mert a film legjobb epizódja éppen az, hogy a rablók nem tudják kirabolni az egyik bankfiókot, mivel az alkalmazottak, ki ebéd miatt, ki másért, elhagyták helyüket, és nincs, akit az idős rablók megfenyegethetnének, hogy szétlövik a szívüket, ha nem adják át a pénzt. Ez igen, ez magyaros megoldása a bankbiztonságnak!
Szerethető bűnözők
Természetesen ki kellett találni az idős pár, Emil (Keres Emil) és Hédi (Földi Teri) életét. A szerethető bűnözőkét. Például hiányzik belőlük a vérre menő agresszivitás. Mondhatni, nagyvonalúak voltak az alkotók. Emil az Állambiztonságnál volt sofőr, Hédi meg grófkisasszony, akit Emil úgy mentett meg, hogy feleségül vette, de a hölgy arisztokrata származása miatt még mindig magázzák egymást. Volt egy gyerekük, akit azonban 1971-ben egy katonai teherautó elgázolt – ez bezárkózott életük alapvető oka. Az már csak humoros habverés, hogy Emilnek isiásza is van, és nem tudja használni a testülettől való elbocsátásakor kapott orosz luxusautót (Csajka), amelynek a kesztyűtartójában a „szovjet elvtársak” egy revolvert felejtettek.
Mindebből az isiász a leghihetőbb (tudom), de a többit elfogadjuk, mert nélkülük nem működne a masinéria, amelyet még az is mozgat, hogy az öreg Bonnie és Clyde segítőtársa lesz a legmagyarabb bolgár színész által alakított kubai kriptokommunista Juan (Dzsoko Roszics, aki szokott a főcímeken Djoko Rosič írásmódban is szerepelni). Ez azonban még csak a történet fele, a másikat egy rendőr házaspár összezördülése tölti ki. Ági (Schell Judit) megharagszik Andorra (Schmied Zoltán), aki a rendőrségi klubban rendezett kanmurira meghívott vetkőző művésznőt magáévá teszi, közönség előtt, hiszen fotósorozat készült az aktusról, amelyet a vicces rendőrkollégák azonmód fel is tesznek az internetre.
Marci bácsi csóválná a fejét. Házastársi összezördülés nélkül egy cuki film olyan, mint a halliszt: emberi fogyasztásra alkalmatlan. De ennyire „újhullámosnak” lenni (neki a nouvelle vague volt a modernség felsőfoka), talán mégsem kellett volna. Fiúk, mondaná, a pornográfia, tudjátok, egy csöppet sem vicces. De hagyjuk az öreges dünnyögést: a cselekmény két szála, ha időbeosztásban nem is tökéletesen, de összesodródik, és a néző a végére megkapja – többször elismételve, nehogy félreértse – a felemelő tanulságokat. Szeressük egymást, gyerekek! A gyerek a legfőbb kincs. Ha a férfi félrelép, nem kell belőle olyan nagy ügyet csinálni. (Az alkotók zöme férfi.) Rohonyi Gábor a végén összekacsint a nézőkkel, a rendőrök ugyanolyan jó lelkek, mint mi vagyunk. Tehát félni tőlük nem kell.
Szegény ember vízzel főz
A melodráma még Keres Emilnek is segített. A szerepet egykor Páger Antal kapta volna, de hát nincs Págerünk. Keres Emil sohasem volt sztár (Hamletből neki csak Horatio szerepe jutott), öregen sem vált azzá. Szívbemarkoló közelit nem is lehetett csinálni róla. Ezzel szemben Földi Teri jó színész volt, és most is az, bár ő sem Tolnay Klári vagy Kiss Manyi. Bármelyikük a filmet fölemelte volna. Ja, ők még sztárok voltak. Schell Judit jó színész, most azonban egysíkú. Úgy viseli férje félrelépésének terhét, mint Hamlet, akinek a kizökkent időt kell a helyére tolnia. Ráadásul időnkét hányinger is kerülgeti, hogy a néző láthassa, amit férje nem lát, várandós az asszon’ka. Igen, Rohonyi Gábor megadja a nézőknek azt az élvezetet, hogy többet tudjanak, mint a vásznon szaladgáló alakok. Nem kell keserves elmemunkát fektetni az „üzenet” megfejtésébe, mert olyan valójában nincs is. Ámbár egyes kritikák szerint ez nem így van. A film a szelíd elismerésnél többet is kapott. „Rohonyi Gábor filmje nemcsak kiváló példa arra, hogy a tengerentúli minták adaptálása gyümölcsöző is lehet, de átgondolt, kiérlelt film, ami – a road-movie örökségéhez illőn – fontos társadalmi kérdéseket feszeget. Míg Penn Bonnie és Clydeja a korabeli establishment-ellenességet fejezte ki, addig kései, magyar utódja konzervatív értékrendet hirdet.” (Nagy V. Gergő: Gyorsabbak a halálnál. Filmtett. 2007. május 15.) Én bizony hiába kerestem a filmben a „konzervatív értékrendet”, nem találtam meg. De ez lehet az én hibám is. Az ugyanis még nem a konzervativizmus teteje, hogy a Konyec a nyugdíjasokat nem mint kenyérpusztítókat állítja be (egyfajta megélhetési bevándorlóként), bár egyes nézői körökből erre is lenne igény. Aztán a road-movie: ne felejtsük el, hogy az alapmű a Szelíd motorosok, amely világossá teszi, hogy a road nem csupán közút, hanem határtalanság. Nagylak és Hegyeshalom közti térségben ugyanez csak gyenge utánzat lehet.
Keleti Márton anekdota
Ha Keleti Mártonnal kezdtem, vele is fejezem be. Egy anekdotával, amely feltehetőleg illik ide. A Mestert, aki a főiskola filmes tanszakának vezetője volt, tanítványai a filmgyárban keresték meg, az indexet aláíratni vagy hasonló tanügyi adminisztrációs okokból. A műteremben éppen átállás volt, tehát bemerészkedtek a díszletbe. Amikor Keleti Márton meglátta őket, elkezdett üvölteni (szokása volt, a szenvedélyes rendező tudniillik arról ismerszik meg, hogy üvölt):
– Elvtársak, mit akarnak? Menjenek ki! Itt nem lehet művészetet tanulni! Mi a gyárban filmet csinálunk!
P,S. A téma a levegőben lógott (vagy lóg talán ma is). Újsághír: „Egy nyugalmazott rendőr alezredes fosztotta ki a jakabszállási takarékszövetkezetet. A rablót volt kollégái rövid idő alatt elfogták. A 43 éves férfi kedden délelőtt lépett be a jakabszállási takarékszövetkezetbe, ahol pénzt követelt az alkalmazottól. Miután megszerezte többmilliós zsákmányát, elmenekült a helyszínről. Az ott dolgozó nő azonban utána ment, és látta, hogy a támadó beszáll egy kocsiba, így felírta annak rendszámát. Végül ez vezetett a nyomára. A rendőrök a kecskeméti férfit délután fogták el a lakásán. Megtalálták nála a rablásnál használt játék pisztolyt, a ruhát, amit viselt és a pénzt is. A támadóról kiderült, hogy egy nyugalmazott rendőr alezredes. A férfit beismerte tettét, amit kilátástalan anyagi helyzetével indokolt. A volt főrendőrt őrizetbe vették.” (Index, 2010. 04. 06.) Vicces? Aligha fog belőle film készülni, hiszen a „viszkis rabló” története is régóta csak tervek szintjén létezik. Na, majd most: „Andy Vajnának sikerült rávennie Antal Nimródot, hogy újra magyar filmet rendezzen. A tervezett film a Viszkisként elhíresült bankrablóról, Ambrus Attiláról szól majd, most készül a forgatókönyv.” (Origo, 2015. 03. 16.) ???
